Carplove.com

A Carplove hírei

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falucska, heted-hét országon is túl, Pusztaszer. Itt rendezték meg immár hatodik alkalommal az egyetlen magyar szervezésű Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, melyet Pusztaszer község képviselő-testülete, a Pusztaszer Községért Közalapítvány és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság hirdetett amatőr és professzionális filmkészítők számára. Az előzőkhöz hasonlóan most is nagy volt az érdeklődés 101 alkotás közül 91 került a versenyprogramba.

leadA Carplove Team tagjai, Róbert Dezső, és fia Péter  nem hétköznapi fogási eredményekről számol be: egy horgászati szempontból rendkívül nehéz bányatavon, számos 10-20 kg közötti pontyot zsákmányoltak ebben az évben, de közülük is kiemelkedik egy gyönyörű, 25,12 kg-os példány! Bevallásuk szerint, ebben az évben kimagasló eredményeket értek el a Tiger Baits csalikkal, ami a legtöbb csalinál fogósabbnak bizonyult.

dasdasdasdasdasdasdaNemrég Rinyaszentkirályon jártunk egy 40 órás, rövid horgászaton
Nagyszerű élményben volt részünk, mert ezalatt több mint 300 kg-t
pontyot sikerült matracra fektetni.

Üdvözlettel:
Tóth Balázs, Pataki Gergely – Carplove team

1235314

Ismét sokat tanultunk – Most Palics másik arcától

Egy véletlen szerencse folytán olyan horgászközösségbe tévedtünk, ahova földi halandót a legvakmerőbb képzelete sem vezérli! Ha előre tudtuk volna, bizonyára gatyába szállt volna a bátorság, de ha már ott voltunk bojlis pontyfogó világbajnokokkal szemben próbáltunk szerencsét.

Történt ugyan is, hogy július közepén telefonhívás érkezett Király Iván úrtól, miszerint a július 21.-24. között rendezett 72 órás bojlis versenyükön (PRVI BOILI CARP CUP “TRESETISTE”) megüresedett néhány hely külföldi versenycsapat visszalépése miatt, így a meglévő jó kapcsolatok ápolása révén részvételi lehetőséget kínált a megüresedett helyekre, egy igazi remekbe szabott bojlishétre! Úgy gondolom, nekünk ekkor még nem eset le igazából az a bizonyos tantusz!

Eset érdekessége, hogy menyire kivívhatja egy vendég korrekt bojlis a helyi horgásztársak, elismerését. Már a fárasztásnál mikor egyedül merít az ember egy ekkora halat, és hallja, hogy mögötte összesúgnak mint a versenyen lenne úgy dolgozik. Nyilván versenyen a csapat tagok meríthetnek egymásnak. Finoman utána elmondod nem a verseny érzés miatt, hanem szép és nagy élményt adó kíméletes fárasztás miatt.

Július 17-én 04:50 perckor erőteljes húzós kapás volt a jobb szélső botomon, a hal a part szélénél többször szinte hihetelen erővel tolta maga előtt a vizet. Közel 30perces fárasztás után édesapám szákolta meg ezt a gyönyörű példányt. Mint kiderült a súlya 19,40kg. Ekkor jöttem csak rá hogy ez a hal az új pontyrekordom. Pár fotó után már engedtük is vissza éltető elemébe.

Üdvözlettel:

Koczó Imre – Carplove team

Üdv Urak!

Sikerült megdöntenem a tőponty rekordomat egy 11,10kg-os tőponty kifogásával.
A halat Zalacsányban fogtam,pár fotó után visszanyerte a szabadságát.

Üdv: Boldizsár István – Carplove Team tag

fokep_sinkaaaar

Mikor megérkeztünk, látva az extrém körülményeket még fogalmam se volt, hogy egy életre szóló példanélküli élményt ajándékoz nekünk a Sinkár-tó!

Page 1 of 812345»...Last »